
Szia!
Rékasi Ágnes vagyok és már 2006 óta érdekelnek az alternatív gyógymódok. 16 éves koromban kezdtem el különböző technikákat elsajátítani, tanfolyamokra járni.
Mindig is érdekelt, hogyan segíthetünk saját magunkon és milyen alternatív módszerekkel járulhatunk hozzá testi-lelki egészségünk megőrzéséhez, visszaállításához.
18 éves koromban arra vágytam, hogy Természetgyógyásznak tanulhassak, viszont akkor más irányba vitt az utam, de 12 évvel később megvalósítottam a célomat: Természetgyógyász lettem és Akupresszőrnek szakosodtam.
Az EFT-vel 15 évvel ezelőtt, 20 éves korom körül találkoztam először, amikor a pánikbetegségből kerestem a kiutat. Szembe jött velem egy EFT tanfolyam, amit Nagy Julianna tartott Szolnokon. Később elmentem a következő EFT tanfolyamra is, szintén Julihoz. A tanfolyamok után megvettem és kiolvastam Nick Ortner EFT – A kopogtató módszer című könyvét, majd Jessica Ortner Karcsúsító EFT című könyvét is. Az EFT csodás és felszabadító erejét megtapasztaltam többek között pánikrohamok, hátfájás, fejfájás, repüléstől való félelem és vizsgadrukk esetén is.
Tudom, milyen nehéz együtt élni az endometriózissal, adenomiózissal, mert én magam is érintett vagyok már 12 éves korom óta, bár diagnosztizálva, csak jóval később lett. Megéltem a fizikai fájdalmat, a kiszolgáltatottság érzését, és azt a frusztrációt, amit az okoz, hogy úgy érzed senki sem érti igazán, min mész keresztül.
Endometriózis kapcsán hatalmas ereje van az EFT-nek, hiszen segít oldani az érzelmi blokkjainkat, feldolgozni az érzelmeinket, és segít csökkenteni a fizikai tüneteket is.
Pontosan ezért érzem hivatásomnak, hogy segítsek más nőknek, akik hasonló utat járnak be. A saját tapasztalataim révén megértem a fizikai és lelki kihívásokat, amin Te is keresztülmész. Ezért írtam az Út a gyógyuláshoz – Érzelmi támogatás endometriózissal élő nőknek című könyvem is.